2010,12,30
Azthiszem elég sokat köszönhetek ennek az évnek. Tanultam. Rengeteget. Megtanított szenvedni, és boldognak lenni. Megtanított kiállni magamért. Megtanított hinni, s h mibe kell hinni. Megtanított önmagamba hinni. Megtanított mosolyogni, mikor mégis belül felmart minden. Megtanított igazán sírni. Megtanított fájdalmat tûrni. Megtanított velem sok sok 'miért'et. Megtanított búcsúzni. Megtanított átadni szerepeket... Megtanított ÉLNI!!!
Elvett és adott embereket. Meg kínzott, majd felállított. Eltiport a földbe, majd kezét nyújtotta segítségért. Adott egy szeretô családot. Hagyta, hogy sokmindent én fedezzek fel. Adott sok fájdalmat, majd boldogságot. Adott sok bosszút, majd nyugalmat. Adott ellenséget, ès barátokat. Adott szerelmet, majd el is vette. Kaptam valamit, amit senki màs; ÖNMAGAMAT!
Ez az év kínszenvedés volt. Azt gondoltam egy perce, hogy ez egyátalán nem volt az én évem. Holott de! Nagyon is! Hiszen vègre kialakult az igazi énem. Egy újabb 'folyamatosan változtató' év... De megszülettem. Most igazán! Erôs vagyok! Hajthatatlan! Olthatatlan! Kiállok magamért, és azokért akiket szeretek! Tudom, kiben bízzak, és kiben soha! Tudom, kiben hihetek, és kiben soha! Tisztában vagyok az adotságaimmal! Ùgy nézek tükörbe, hogy tudom, ki áll velem szemben!
Holnap egy nehéz nappal állok szemben... Magamban kell elôször lezárni ezt az évet. Mélyen... Belül... Lekell zárnom érzéseket... Lekell zárnom gondolatokat. Utolsó tanítása az évnek; lezárni a múltat, feladni a lehetetlent és mégis tovább kûzdeni.
Szèpen nyitottam, ès magamhoz méltóan fogom zárni... A lélekbeli elrendezés után fizikailag is lezàrok mindent. Mikor majd holnap kiüvöltöm éjfélkor, hogy BUÉK, tudni fogok egy-két dolgot; ki vagyok én... kikért élek... ki számít, és a legfontosabb; LE TUDTAM ZÁRNI!