Nem egy ember jelezte, hogy hanyagolom blogomat. Igen. Ez igaz. Sajnos... De most megpróbálok egy összeszedett gondolat sort ide pötyögtetni. Amúgy ez a hanyagolás igazából idő illetve kedve hiányában történhetett. Mostanában nincs olyan gond, hogy ihlet vagy gondolat hiány lenne, mivel mindig kattog az agyam :D...
Ma sikeresen csináltam új msn-t. Kellett ez már. Sok gyökér volt és nem működött a 'tiltás' gomb se rendesen, ezért sokszor az amúgy is pokoli pillanataimat még pokolibbá tette egy-két kedves ember... Sikeresen lepasszoltam már az embereknek, akik megérdemlik. Fb-re is kiírtam hátha valaki olyan akarna felvenni, akinek még a régi sem volt meg vagy ilyesmi. Hát mondjuk már egy ember meg is tette :) gondolkoztam a héten amúgy hogy írok levelet msn címért de mindig kiment a fejemből-.- xd Mostanában amúgy az emberi kapcsolataimon agyaltam nagyon sokat, meg persze a valóra vált álmomon... Aki ismer az tudhatja, hogy számomra az emberi kapcsolatok építése nagyon fontos. Kell legyenek minden napos, örök barátaim akikkel ha nem beszélek egy nap máris hiányoznak, de kellenek olyanok is, akikkel élmény minden beszélgetés is mert csupa új dolgot mondd, mivel vagy egy hete nem beszéltünk. Azokat az emberkéket is nagyon szeretem ám, akikkel egy héten vagy egy hónapban csak egyszer beszélek. Jelentenek nekem valamit... Sokak elég sokat. Sokszor nem is tudom miért nem minden napos barátok ők... és amúgy nekem olyan is kell, hogy minimum hetente begyűjtök egy új emberkét. Lehet, hogy csak egy ismerős, egy *akárki* lesz akivel egyszer beszéltem mondjuk 3 hete és csak a neve fel-le libeg a 'bejelentkezett-kijelentkezett' partnerek között, de kell, és igazából nem is értem, hogy miért... Lehet azért, mert pótolnom kell a körülöttem lévő embereket. Szeretem, ha sok ember tudja titkon, hogy mi zajlik velem így külsőleg (szóval amit a minden napos életemben mutatok. néha lehet fapofa de akkor is..) és mivel az utóbbi időben a baráti köröm rohamosan csökkent (részben miattam) ezért szeretnék új embereket megismerni, hogy ezt egy szinten tartsam. Nehéz ezt megfogalmazni...
Ugyebár csináltam új msn-t... Egyetlen egy embernél hezitáltam, hogy megírjam-e neki, vagy felvegyem... Úgy döntöttem, majd ő eldönti, hogy szeretne-e még keresni, hogy szeretne-e még kapcsolatot létesíteni velem... Nem lepődnék meg, ha nem, és akkor sem ha igen. Ha a 'nem' opciót választja, nem fogok szomorkodni miatta, hogy ennyi volt. Hiányozni fog. A részem volt. Akkor is mikor azt mondtam, hogy senki sem a részem. Több mint egy évet rúgna fel (azaz hogy azt már közösen megtettük)... De lehet úgy döntök, hogy újra kezdhetnénk ápolgatni a kapcsolatunkat. Szóval lezárni a mostanit. Befejezni, azt mondani, hogy egy időszak lezárult a barátságunkban, és egy teljesen újat kezdeni. Még nem tudom mi lesz. Ezt majd az idő és az érzelmek amiket majd a döntése vált ki fogja eldönteni.
Rájöttem amúgy, hogy az örök haragnak is egyszer véget kell érnie. Megfogok tenni mindent, hogy egykor elvesztett 'barátokat' (mert akkor annak neveztem őket) vissza szerezzek csak annyira, hogy beszélgessünk néha. Illetve hogy a "legnagyobb ellenségemmel" kibéküljek. Egyáltalán nem gondolom, hogy az ellenségem lenne. Régen úgy gondoltam. Gyerekes voltam nagyon is. Bocsánatot is fogok kérni tőle, mert tudom, hogy amiket mondtam neki, azt egyáltalán nem kellett volna mivel egy) nem volt jogom hozzá 2) túl sértő volt. Tisztában vagyok vele, hogy sokszor beletiportam a lelkébe és hogy nem volt véletlen. Azt akartam, hogy porig alázzam sokszor. Mindezt gyerekes fejjel... illetve... nem is volt annyira gyerekes. Csak az a bizonyos helyzet tett azzá. Az a hatalmas irigység... mert ez az volt. Remélem sikerül majd kifejtenem neki, hogy sajnálom, és hogy nem várom el, hogy puszi pajtások legyünk, de szeretném ha jóban lennénk (:.
Sokszor át futnak az agyamon elég hülye, és alaptalan gondolatok. Tudom, hogy hülyeség már abban a percben mikor az agyamban megszületik ez a kis gondolat... de még is agyalok rajta. Sokszor nem értem saját magamat sem... De aztán sikerül ezekről lebeszélnem saját magam illetve sikerül másoknak lebeszélniük ezekről... Hál' Istennek. Mi is lenne, ha minden ilyesmit el is hinnék és be is mesélném magamnak, és cselekednék? Úristenem kész káosz lenne az életem, ami amúgy is sokszor az... Jut eszembe... Mostanában megint sok ember elbaszza a saját maga kis mennyországát. Régebben, nagyon nagyon régen... írtam egy bejegyzést, ami arról szólt, hogy képes vagyok azt a várat pillanatok alatt lerombolni, amit másokkal megépítettünk saját magam számára. Az a bizonyos lelki vár. Az élet-vár... Rengetegen képesek elhinni azokat a pici gondolatokat, amiktől én szabadulok meg minden egyes percben. Rengetegen cselekednek, mert elhitték. Nem kéne. Örülniük kéne, mert van kenyér, amit ehetnek. Mert van víz, amit ihatnak. Mert van tető a fejük fölött. Mert vannak emberek, akik igen is szeretik őket. Mert van valaki, valahol aki akármit megtenne értük. Mert van egy társuk, aki szereti őket, és ők viszont szerethetik. Hálát kéne adniuk minden este a Mindenhatónak, hogy ezt megadta nekik, és nem pedig minden pici probléma miatt őt szidni!