2011,1,27
Az érintés miatt van. -Micsoda? - Hm... Tudod.. Mindig üveg és fém között élünk. Szerintem annyira hiányzik ez az érintés... hogy a karambolokkal is ezt az űrt akarjuk betölteni. Másképp gondolod...? -Belénk rohant egy gépjármű. Azt hiszem kettőt pördültünk. És valahol közben, egyikünk elvesztette a valóságot. Megyek és megkeresem!
6 hónap és 20 nap után érzem először, hogy végre saját magam vagyok! Hogy minden tökéletes! Hogy az életemmel megvagyok elégedve! Hogy örülök, hogy ezeken át kellett mennem ahhoz, hogy ezt észre vegyem! És nem... ma nem valami "bambikamegerősödikmintaszikla" folyamat történt. Ma vissza kaptam a lelkem. Ma vissza kaptam valakit, aki nélkül nem vagyok saját magam. Aki megváltoztatott. Aki olyan emberré csinált, amilyen most vagyok. Mindennel! A szeretettel. A fájdalommal. Egyszerűen mindennel. Már nem fáj, ha rá gondolok. Már nem érzek ürességet. Elég volt fél óra beszélgetés... Elég volt mindenre. Többet nyújtott nekem, mint sok sok óra. Röpke 30 perc.
Vártam... írt. Nem kezdett el sebesen verni a szívem. Nem kezdtem el könnyezni. Nem tartottam a szám elé a kezem. Nem gondolkoztam. Nem ugrottam fel. Nyugodtan ültem. A legnyugodtabban. Azt a nyugodtságot éreztem, amit mindig is éreztem amikor vele beszéltem. Első szavam leírása is percekbe telt. Nem tudtam a 'köszönöm'-ön mást írni. Nem is volt rá szükség. Ez mindent elmondott.. Most sem érzem magam egy tündér mesében. Tudom, hogy ez a valóság. Tisztában vagyok vele. És ma könnyedén elalszom. Nem nyugtalankodok senki és semmi miatt.
A mai naptól megint egy másik ember lettem. Igazából... nem is... mert félig ugyan az aki már egyszer voltam, csak más a borítás meg egy kicsit az ízesítés is más... Én Bambi lettem 2009 nyarán. Én Bambi voltam 2009 őszén. Én Bambi voltam 2009 telén. Én Bambi voltam 2010 tavaszán. Én megszüntem Bambi lenni 2010 nyarán. Én másvalaki lettem 2010 őszén. Én nem voltam saját magam 2010 végén. DE 2011-ben visszakaptam azt a részem, ami hiányzott, és magammal tudom vinni azt a részem, ami aközben született, miközben elvesztettem önmagam. Mert... picit az is én voltam...