2011,1,31
Egyre többször elmerengek azon, hogy mi lesz majd, ha egy olyan embert veszítek el, aki nagyon nagyon fontos számomra. Szóval meghal. Igen. Egyre többször gondolkozom a halálon. Nem tudom miért. Néha megijedek a gondolataimtól, mert azt hiszem, hogy érzek valamit. Mármint a tudat alattim így próbálja eljuttatni az információt. Szóval... van mitől félnem. Nagyon remélem, hogy ez nem így van! Két emberen szoktam így elmélázni, hogy mi lenne ha ők ketten..... Belegondolnom sem kéne. De megteszem. Mostanában megint napi szinten. És ez volt már 1 éve is. Hogy éreztem, hogy valakivel valami történik. Egy személlyel. Egy nagyon közel álló személlyel. Tudtam kivel. Pontosan tudtam. De nem vele történt valami, hanem egy ugyan úgy közel álló személlyel. Nem tudom, hogy miért pont akkor arra a személyre gondoltam. Talán mert ő öregebb jóval. És mert amúgy is beteg. Mármint... ilyen öregségi betegségek. És a tudat alattim jelezte a baj, csak én nem a megfelelő emberre gondoltam. Visszatérve az eredeti témához... Úgy gondolom, ha most esne akármi baja annak az embernek, aki felől érzem a rossz dolgokat, abba én rokkannék bele igazán. Mikor utoljára eljöttem megint ebbe a rettentő messzeségbe, nem köszöntem el. Oké, volt egy nyomós okom, hogy miért. De őt nem kellett volna büntessem. Őt nagyon nem. Nyár óta hatalmas bűntudatom van. Amúgy is nagyon fájna az elvesztése, és nagyon nehezen tudnám feldolgozni, mert ő egy olyan személy aki a gyerekkoromat jelentette. Minden percben ott volt. Nézte ahogy felnövök. Látott minden percemet. A kis pelenkás Bambit is és a totyogó Bambit is. Meg azt a Bambit is aki már beszélt és azt is aki élt halt a bundás kenyérért amit csak Ő tudott a legfinomabban csinálni...
Sosem tudnék lemondani Róla. Ha Vele történne valami, nem hiszem, hogy mennék még a szülővárosomba. Nem tudnék úgy elmenni az utcájukban, hogy ne emlékeznék rá. Semmit sem tudnék tenni, hogy ne emlékezzek rá oda haza. De itt... itt talán könnyebb lenne.
És miért gondolkozok én megint ezen? És miért ilyen mélyen? Miért megyek bele ennyire a témába? Miért félek most kifejezetten?