2011,02,17
No, ez egy kifejtegetős bejegyzés lesz azt hiszem :')
Egy csomó dolgot megígértem magamnak az utóbbi időben, és néha úgy éreztem, hogy túl sokat... Nem másoknak ígértem. Magamnak, és szerintem ez a legfontosabb. Talán... nem is az volt a 'sok', hogy sok mindent ígértem, hanem az, hogy miket. Mivel igen is az én életemben is vannak bizonyos nagyság rendek amik sokszor összegabalyodnak és sokszor nem tudom mit kéne először végre hajtanom. Ugyanakkor van olyan is, mikor a dolgok kicsúsznak a kezünk közül, és akármilyen meglepő jó dolgok születnek belőle. Nem is dolgok, hanem sok sok apró pici de mégis hatalmas, boldog pillanatok.
A legeslegelső amit az ígéret listára véstem, a 'Feledés' szócska volt. Nem csak egy embert kellett már véglegesem elfelejtenem hanem sokat. Túl sokat, és sajnálatos módon mindig azokat, akik hatalmas szerepet játszottak valamikor az életemben. Sok sok hónap kellett az elhatározásra is, hogy felejtek. Igazság szerint nem akartam felejteni. Soha. Aztán ez az egész már annyira leszívta az energiámat, hogy már nem is éltem csak léteztem.
A második szócska 'a baráti kör kiválogatása'. Így bizony. Ezt is meg kell tennem. Rengeteg olyan ember van körülöttem, aki nem érdemel meg illetve akit én nem érdemlek meg. Ez már annyira nem volt necces, mivel sok emberhez már nem köt annyira semmi. Nem kell teljesen kitiltanom őket a saját életemből, csak egy pici határ vonalat húzni, hogy na igen itt a pont mikor már nem...
A harmadig és egyben utolsó szócska a 'boldogság' volt. Úgy gondolom, hogyha a két dolog megtörténik boldog leszek. Hát ez nem teljesen így történt. Felejtettem, eltávolodtam sok sok embertől, és még mindig mocorogtam hogy hejj nem kényelmes az élet.
Aztán a mai nap folyamán olyan szinten kicsúszott a kezem közül minden, hogy megijedtem. Komolyan megijedtem. Nem csak megrémültem, hanem pánikoltam, és nem azért mert minden a rossz irányba ment, hanem mert minden a jó irányba és én meg csak futottam a dolgok után, hogy össze kéne szedni őket és nem értem utol őket. Mikor viszont már beláttam, hogy ez az az út, amin már szeretnék lenni hosszú ideje, hagytam, hadd szaladjak saját magam előtt.
Egy hete gondolkozom pont azon, milyen jó lenne ha mi ketten együtt. Egy hete... Aztán viszont ott a másik is, hogy sok sok hete gondolkozom azon, hogy én valakivel együtt... Hiányzott a hova tartozás érzése. Hiányzott az, hogy nekem valakihez tartoznom kell. Aztán voltak ám nekem fent tartásaim ezzel kapcsolatban is. Megtiltottam magamnak, hogy egy olyan emberhez tartozzak, aki nekem előtte is sokat jelentett, és talán szeretném, hogy a "mi" szócska után is sokat jelentene... Aztán hirtelen sikerült. Azon kaptam magam, hogy már többes számban beszélek és a "mi" szócskát használom az "én" helyett. Ez az egész percek alatt lezajlott, és szerintem elég sok ember elítél ezért, mivel 'nem ismerem eléggé' stbstb de ők nem tudják miért. Nem is akartam, hogy meg ismerjem jobban. Nem akartam egy barát lenni aztán több. Mondjuk erre nem is volt szükség, mert ez az egész ennek indult. Legalábbis a részéről igen. Aztán az én részemről is és ma összetalálkozott a két rész. Nem lebegek a földtől 300 méterre felfelé egy ilyen rózsaszín felhőben, csak mikor beszélünk. De akkor hirtelen megváltozom. De szerintem jó irányba. Szerintem ennyi kell. szerintem Szeretlek Baláázs :$$